Honnan lesz pénz Európa újrafegyverzésére?
ElemzésekHa az összes NATO-szövetséges - a hágai csúcstalálkozón vállaltak szerint - 2035-ben teljesítené a katonai és védelmi kiadások jelentős emelésére tett célkitűzést, akkor tíz év múlva a legnagyobb európai tagországok már többet költenének fegyverkezésre, mint amennyi jelenleg áldoznak az oktatásra. A költségvetések növelésével jól járhatnak az amerikai fegyvergyártó cégek, ráadásul a kiadások ellenőrzésére is kevésbé nyílna mód.
Nehéz lesz a NATO szintjén ellenőrizni azt, hogy betartják-e az egyes tagállamok a védelmi szervezet hágai csúcstalálkozóján az elmúlt napokban tett vállalásaikat: kiemelten a védelmi kiadások jelentős emelését, aminek el kell érnie a GDP 5 százalékát. Ráadásul ezt is kétfelé kell osztani: 3,5 százalék megy a csapatokra és fegyverekre, 1,5 százalék pedig a védelemmel kapcsolatos kiadásokra. Különösen azt lesz nehéz követni, hogy milyen tételeket tesznek majd be az egyes kasszákba. A gyors költségemelési tempóval pedig az amerikai fegyvergyárak járhatnak jól - vélik a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) elemzői.
Előrejelzésük szerint a hágai NATO-csúcson tett vállalások alapján a NATO éves katonai kiadásai már a 3,5 százalékos kiadási szint teljesítésével 2,9 ezer milliárd dollárra emelkednének. A GDP 5 százalékára emelés 2035-ig pedig további közel 2,7 ezer milliárd dollárt igényelne, így a szövetségesek NATO-ra fordított teljes és éves kiadásai tíz esztendő múlva körülbelül 4,2 ezer milliárd dollárt tennének majd ki.Németországnak 2035-ben körülbelül 329 milliárd dollárt kellene elkülönítenie az 5 százalékos cél elérése érdekében, Franciaországnak 221 milliárd dollárt, Olaszországnak pedig 158 milliárd dollárt. Összehasonlításképpen: ezekben a tagországokban az oktatásra fordított becsült közkiadások jelenleg - ugyanebben a sorrendben - körülbelül 283 milliárd, 225 milliárd és 126 milliárd dollárra rúgnak.
Tavaly csak olyan országok katonai kiadásai tették ki a GDP 5 százalékát vagy annál többet, amelyek háborúban álltak más országokkal, vagy olyan kőolajtermelő államok, illetve diktatúrák, amelyek a parlament jóváhagyása nélkül is finanszírozhatják a katonai kiadások növelését.
Kérdéses azonban, hogy a NATO tagállamainak védelmi szektorai képesek-e felelősségteljesen és hatékonyan felszívni a katonai költségvetés megduplázását vagy megháromszorozását. A múltban a katonai kiadások gyors növekedése kockázatokkal járt: ide sorolható a beszerzési hatékonyság hiánya, a túl magas árak, a visszaélések és a felügyeleti mechanizmusok megkerülése.
Az iparág már eddig is küszködött a termelés felfuttatásával, különösen Európában, valamint a 2022 óta növekvő kereslet kielégítésével.
A növekvő kereslet és a kínálat közötti eltérés arra késztetheti az európai országokat, hogy késztermékeket vásároljanak a nagy amerikai fegyvergyártóktól, ami vitathatóan ellentétes azzal a felhívással, hogy Európa növelje stratégiai és védelmi autonómiáját.Ezen túlmenően a védelmi ágazatban az infláció (az úgynevezett „védelmi költséginfláció”) gyakran meghaladja az általános inflációt, ami azt jelenti, hogy még a jelentős nominális növekedés is csak szerény reálkapacitás-növekedést eredményezhet.
Ilyen körülmények között a beruházások határhozamai gyorsan csökkenhetnek, és elszaporodhatnak a pazarló kiadások. Az inflációt a keresletet meghaladó kínálat miatti „kereslet-húzás” és az új generációs berendezések technológiai fejlettségének és drágulásának miatti „költség-tolta” tényezők is ösztönözhetik. Az olyan tényezők, mint a korlátozott verseny és a méretgazdaságosság hiánya, hozzájárulnak a piac merevségéhez, ami felhajtja a termelési költségeket és az árakat.Mindemellett a NATO különböző tagjai eltérő biztonsági környezetben vannak, másrészt a képességi és kiadási célkitűzések ellenére ezeknek a célkitűzéseknek a finanszírozása továbbra is az egyes országok, vagyis a nemzeti költségvetések szintjén marad, vagyis a nemzeti parlamentek felügyelete alatt.
Az újrafegyverkezési terv keretében meghatározott konkrét képességi célkitűzések azonban titkosak. Mindezek eredményeként az új célkitűzések megvalósítására szánt védelmi költségvetéseket nyilvános ellenőrzés vagy demokratikus felügyelet nélkül dolgozzák ki és hagyják jóvá majd. A szokásos költségvetési eljárásban olyan szereplők, mint a parlamentek, a számvevőszékek, a minisztériumok, a civil társadalmi szervezetek és a szélesebb közvélemény fontos szerepet játszanak a felügyelet és az elszámoltathatóság biztosításában. Ha a legfontosabb tervezési dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni, akkor lehetetlen értékelni, hogy a kiadási döntések összhangban vannak-e a tényleges védelmi igényekkel - szögezték le a stockholmi kutató intézet elemzői.
